Căutare

      A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikájának az utóbbi tíz esztendőben a látszatteremtés és a látszatokra alapozó legitimitáskeresés volt a lényege. Nem volt ez mindig így, csak lassan feledésbe merülnek a régi szép idők, amikor volt még a szónak, az érvnek némi hitele, hatása, volt még köze a kommunikációnak a valósághoz. 1990 és 1993 között az RMDSZ-ben fokozatosan hódított teret – a nemzeti oldal szívós meggyőző munkájának eredményeként – az autonómia gondolata. 1993 és 1995 között megindult az autonómiaelvű önépítés, bár némely elengedhetetlen lépések (nemzeti kataszter összeállítása, belső választás, autonómia-statútumok) elmaradtak. Markó Bélát ennek ellenére 1995-ben másodszor is megválasztották elnöknek. Markó pedig levonta a kínálkozó következtetést: a pozícióban maradáshoz nem szükséges a konfliktusokkal járó tényleges programteljesítés, elégséges a látszata is. Ahogy mestere írja: „A fejedelemnek nem kell az erények mindegyikével rendelkeznie, de szükséges, hogy külsőleg úgy mutatkozzék, mintha rendelkeznék velük. Sőt, azt merészelem állítani, hogy ha mind meg is volnának benne, és hogyha mindig figyelembe is venné őket, az ártalmas volna, látszatuk viszont hasznos lehet.” (Niccolo Machiavelli: A fejedelem. A Luccai Castruccio Castracani élete, Kriterion könyvkiadó, Bukarest, Téka sorozat, 1991, 127. old.) A látszat és a politikai hasznosság: íme a Markó vezette RMDSZ 1995 utáni politikájának két kulcsszava.
      
      (Kurzusváltás)
      
      A Markó-féle 1994/1995-ös kurzusváltás mögöttes motivációját alighanem a hatalomvágy és a politikai gyávaság sajátos ötvözete adja. A román hatalom akkortájt több csatornán is megüzente: nem látja szívesen a magyarság önálló intézményrendszer-építési törekvéseit. A Szövetségi Képviselők Tanácsának feloszlatása is felmerült a román kormány politikai kommunikációjában. Markó Béla ekkor még ellenállni látszott. Nem állt a hatalom RMDSZ-en belüli embereinek oldalára sem akkor, amikor ezek elhatárolódtak a parlamentben Tőkés László emlékezetes, a román államhatalom által „finom eszközökkel végrehajtott etnikai tisztogatásról” szóló, egyesült államokbeli kijelentésétől, sem a Neptun-ügy alkalmával. (Igaz, nem is állt Tőkés mellé. Ma már visszatekintve az is nagy dolognak tűnik, hogy akkor még nem támogatta az idegen akarat belső vektorait.) 1994-ben az Interconfessio Társaság által a Kolozsvári Nyilatkozat második évfordulója alkalmából szervezett konferencián sokak meglepődésére felvetette azt a gondolatot is, hogy a megalkuvók öncélú, elvtelen szövetséges- és kompromisszumkeresése vakvágány, hogy az esetleges „elszigetelődés” nem maga a vég. („Le kell vonni a konzekvenciákat arra nézve, hogy milyen stratégiát érvényesít az RMDSZ: helyzetkövetőt vagy helyzetteremtőt; (a Kolozsvári Nyilatkozatnak – megjegyzés tőlem BZSA) következményei vannak arra nézve, hogy a román parlamentben – ahol mi még mindig politikai pártként vagyunk elkönyvelve és úgy szerepelünk a politikai palettán – a magunk helyét miként kerestük vagy keressük meg az elkövetkezőkben, arra nézve, hogy nekünk mindenképpen politikai pártként viselkedve kell szövetségeseket találnunk a román parlamentben. Nem a szövetség gondolatát vitatom, hanem hogy ilyenfajta szövetség gondolata elfogadható-e és elfogadható lesz-e az RMDSZ számára az elkövetkezőkben. Egy politikai párttal kapcsolatosan felmerülhet, hogy elszigetelődik-e vagy nem szigetelődik el akkor, amikor szövetségei lazulnak vagy erősödnek, de feltehető-e ez a kérdés egy autonómiára törekvő, magát önkormányzati modellként meghatározó és végül is egy teljes, külön entitást jelentő közösséget képviselő szervezettel kapcsolatosan?” (Lásd: Péntek – Borbély: Magyar jövőkép – Egy minőségi magyar paradigma, MVSZ kiadása, 1996, Székesfehérvár, 27. old.) Micsoda hangütés! Ehhez képest minden jel arra utal, hogy egy hónappal később, 1994. december 20-án az ő hallgatólagos támogatásával indult példátlan lejáratási kampány a szervezet tiszteletbeli elnöke, Tőkés László ellen, mely a román sajtó által 1990 végén, a román nemzeti önbecsülés sajátos, exkluzivista felfogása jegyében („egy magyar lehet-e a román forradalom hőse?”) kitalált ügynökvádat melegítette fel. (Az akció markóista „hősét”, az RMDSZ-ből akkor ideiglenesen kizárt, majd a parlamentből kibukott Nagy Benedeket 1996 után kormányzati tisztségviselőként látjuk viszont!)
      
      (Látszatsíkok)
      
      1995 kezdete óta Markó Béla a látszatok embere. Politikai vonalvezetése arra utal, hogy nincs szüksége az általa vezetett szervezetnek a szubsztantív (tartalmi) legitimitásra, amelyet a reális érdekképviselet biztosít, elég a megtévesztett választók szavazatai által nyújtott formális (látszat) legitimitás. Nem kell a belső demokrácia, csak a látszata, mert a belső választáson alapuló demokratikus rendszerben rejlik némi bizonytalansági tényező. Igaz, hogy minden jó lapot a Markó oldal birtokol, őket támogatja a sajtó nagyobbik része zsigerből (hisz ők kínálják a „csak rosszabb ne legyen” ceauşescui életérzéshez szükséges stabilitást), ők diszponálnak a közösségnek juttatott anyagi források felett, ők osztják a pozíciókat választások után, így őket támogatja az ismét csak status quo-orientált középgárda többsége. Egy szó, mint száz, minden esélyük meglenne elsöprő győzelmet aratni a belső választáson. De Markóék még ezt a kevés kockázatot sem vállalják, berendezkednek inkább a demokrácia látszatának megteremtésére. Nemcsak a belső választásokat szabotálják immár több mint egy évtizede, de még a belső választásokig ideiglenes jelleggel, korporatív elvek mentén létrehozott (majd 2003-ban részleges tisztújítással átszervezett) Szövetségi Képviselők Tanácsát is megkerülték több fontos kérdés eldöntésekor. Az RMDSZ úgy kormányzott 1996 és 2000 között, hogy nem volt a saját belső normarendszere szerinti szabályos döntés erre.
      Nemzetstratégiai szempontból kihatásaiban mindennél sokkal károsabb a külpolitikai látszatteremtés. Markóék látszatokra összpontosító politikája sajnálatos módon találkozik a mindenkori román kormány látszatokra építkező kisebbségi kurzusával. Az etno-sovinizmussal átitatott román politikum eleve nem kívánja megoldani a kisebbségi problémákat, letudni kívánja azokat. Nem akar külpolitikai bonyodalmakat, viszont érdemi beleszólást sem kíván adni az erdélyi magyar nemzeti közösségnek saját sorsának irányításába. Ehhez kell egy kezelhető, engedelmes partner, mely megelégszik a látszatokkal és besegít a látszatteremtésbe: ápolja az ország külföldi imázsát, ellátja az etatista, centralista magyarellenes román kisebbségpolitikát a magyar nemzeti közösség hitelesítő bélyegével.
      Érdemes belegondolni: mi is volt az RMDSZ 2004-es kampányának vezérmotívuma: az aradi Szabadság-szobor. Melyet nem az eredeti elképzeléseknek megfelelően, önállóan állítottak fel egy köztéren, hanem egy minimum vitatható művészi értékű, viszont vitathatatlan üzenetű román diadalívvel szemben. S a román látszatteremtés e gigantikus mementójának, a Megbékélési Emlékparknak keretében felállított Szabadság-szobor volt az RMDSZ fő legitimációs érve a tavalyi választási megmérettetésen, ez szerepelt úgyszólván minden plakátján és szórólapján. Az RMDSZ kiváló partnernek bizonyult abban, hogy ne legyen európai ügy az erdélyi magyarság tarthatatlan sorsából. Ahelyett, hogy minden követ megmozgasson a világ közvéleményének Erdélyre fókuszálásáért, a kormányzatban való részvételével és az önálló külpolitika feladásával asszisztált ahhoz, hogy a Nyugat kihúzza a megoldandó problémák listájáról az erdélyi magyarság ügyét.
      Egy szó, mint száz, Markóék nem törekednek közösségi érdekképviseletre, hiszen hatalmuk fenntartásához elég a látszata. A látszatteremtésben szükség van időnként látványos elemekre. A Szabadság-szobor felállítása után nem valószínű, hogy helyreállítanák mondjuk az aradi Kossuth-szobrot (esetleg Avram Iancu e célra tervezett szobrával szemben, a megbékélés további kidomborítása végett), mert még meg találná valaki kérdezni, hogy szép, szép, de mi van a törvényben kodifikálandó jogosítványainkkal, netán a már hosszú ideje ígért kisebbségi törvénnyel. Az RMDSZ az új román kormány megalakulásával lépéskényszerbe került.
      
      (Új elem a látszatpolitikában: a kisebbségi törvénytervezet)
      El is készült egy tervezet, melyben tetten érhető az utóbbi tíz év RMDSZ-politikájának minden nyomorúsága, a belső demokráciadeficittől, a politikai gyávaságon, a nómenklatúra önfenntartó reflexein keresztül az öncélú látszatteremtésig.
      Örvendetes viszont, hogy a törvénytervezet napvilágra kerülése után végre mozgósította erőit az autonomista tábor is: a tervezetről több fontos dokumentum is megjelent az utóbbi hetekben. Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő, az autonomista belső ellenzék egyszemélyes utóvédje egy módosító javaslatcsomagot tett közzé, mely garanciákat igyekszik bevinni a tervezetbe foglalt jogokat megerősítendő, illetve megalapozza az autonómia intézményrendszerét. (Mind a kisebbségi törvénytervezet, mind Toró T. Tibor módosító indítványai olvashatóak román nyelven, a honlapon.)
      Szilágyi Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség Választmányának elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke A demokráciadeficit és a látszatautonómia között a kisebbségi törvény tervezete címmel közölt a Krónika c. kolozsvári napilap 2005. április 1–3-i, hétvégi számának hasábjain egész oldalas elemzést. Ebben a politológus-politikus elsősorban a politikai dimenziókat tárja fel. Dr. Veress László, a Magyar Polgári Szövetség kisebbségi szakértője részletekbe menő, minuciózus, elsősorban a jogdogmatikára kiélezett tanulmányt írt a jogszabálytervezetről. (A tanulmány néhány, a lényeget nem érintő rövidítés mellett szintén olvasható a www.transindex.ro honlapon, egyébként e-mailen és kéziratban terjed.)
      
      (Társadalmi párbeszéd RMDSZ módra)
      
      Szilágyi Zsolt idézett írásában helyesen mutat rá, hogy a kisebbségi törvénytervezetről „nem folyt társadalmi párbeszéd”. Ez egyébként nem meglepő az előzmények ismeretében. 1996-ban a demokrácia alapelveihez ragaszkodó, még létező belső ellenzék (a Reform Tömörülés és az Erdélyi Magyar Kezdeményezés) élénken tiltakozott az Operatív Tanács puccsszerű eljárása ellen. (Sokszor leírtam már: az RMDSZ addigi gyakorlatában példátlan módon a kérdésben dönteni hivatott, 1996. november 28-ára összehívott SZKT ülésére utazó képviselők a 27-i újságokból tudhatták meg nemcsak azt, hogy az RMDSZ kormányra lép a választás győzteseinek oldalán, hanem azt is, hogy a miniszterek személy szerint kijelöltettek.) 2000 és 2004 között a protokollumokat utólag legitimáltatták az SZKT-val, nemegyszer formai hibákkal. Magát a protokollumot volt, hogy fel se tették szavazásra, csak az Operatív Tanács határozatait erősíttették meg. Ezúttal nem is került a legutóbbi SZKT napirendjére a kormányzati megállapodás. (Erről Frunda György úgy nyilatkozott a Krónika 2005. április 5-i számában, hogy elégséges volt az SZKT felhatalmazása a tárgyalásra. Hogy a tárgyalásnak nem voltak megszabott keretei, nem volt az SZKT által megszabott feltételrendszer ezúttal sem, s így a végül megkötött kormányzati megállapodást is meg kellett volna erősítenie az SZKT-nek, az Frundát a jelek szerint legkevésbé sem zavarja.)
      Mindezek után nehéz csodálkozni azon, hogy a kisebbségi törvénytervezet is a háttérben készült, az RMDSZ egyszerre csak előrukkolt vele. Ez van: 1993-hoz képest, amikor az SZKT valódi parlament módjára konszenzusorientált eljárással, az egész közösséget reprezentálva fogadta el az RMDSZ első hivatalos kisebbségi törvénytervezetét, ennyi a „haladás”: a látszatautonómia törvénytervezetét néhány szakértő rakta össze, elvégre ez is elég ahhoz, hogy le legyen tudva egy kényelmetlen kérdés.
      Az viszont a cinizmus csúcsa, hogy az RMDSZ még megpróbálta a társadalmi vita látszatát kelteni, miközben azt éppenséggel megakadályozta. Veress László elemzése összefoglalja, miként is fest RMDSZ-es felfogásban egy jogszabálytervezet össztársadalmi kiértékelése, megvitatása: „Az RMDSZ szakértői testülete által jegyzett törvénytervezet kizárólag román nyelvű munkapéldánya 2005. március 16-án (szerdán) került bemutatásra az RMDSZ parlamenti frakcióinak együttes ülésén, majd másnap felkerült kizárólag románul az RMDSZ honlapjára is. A képviselők 2005. március 21-ig (hétfő) tehettek javaslatokat, a frakció március 23-án, szerdán véglegesíti a tervezetet, majd a tervek szerint nem az RMDSZ, hanem a román kormány nyújtja be a tervezetet április első napjaiban a bukaresti parlamentben. A húsvét előtt tíz nappal nyilvánosságra hozott törvénytervezet társadalmi-szakmai vitájára a húsvét utáni néhány nap marad, az erdélyi magyar sajtóban megjelent felhívások szerint »az interneten keresztül bárki megteheti saját módosító javaslatait« (Udvarhelyi Híradó, 2005. március 18.)” Az RMDSZ azt állítja, hogy e pár nap alatt több száz módosító indítvány érkezett, és ezeket beépítették a szövegbe.